Az előző részben beláttuk, hogy a költségvetésünk szíját jónéhány likkal össze kellene húzni. A kérdés persze mindig az, melyek ezek a likak, hol érdemes spórolni. E téma annyira sikamlós, hogy még a kiadások csökkentését általában szorgalmazó nagyágyúk is visszariadtak attól, hogy megmondják, pontosan hol is kéne nekilátni. Egyetlen csapat mondott pontosabbat e téren, ők az Oriens. Persze a kormány őket is lesöpörte érdemi válasz nélkül, mint bárki mást.
Merre Orientálódjunk?
Ők hangsúlyozottan egy olyan tervet tettek le az asztalra, amely akkor „azonnal” megvalósítható lett volna, azaz egy kétéves adóreform-programot, amely ugyanezen időtávon kiadást is csökkentett volna. Az egyik evidens elem a nyugdíj, erre most úgy néz ki, rávetődött a politika is. Az Oriens azonban okosabban csinálná, az indexálás rendszerén is változtatna, nem pedig fűnyíróval, mint nagyjaink. (Az Oriens ráadásul korhatárt is emelne, de ez hosszabb távon hatna inkább.) A másik egybecsengő terület az állami alkalmazottak fizetése. Oriensék befagyasztanák a bruttó béreket (mert adócsökkenést is javasolnak, így a nettó bérek nőnének!), az állam megint csak egy taplóbb megoldásban gondolkodik.
Az Oriens tovább megy, a családi pótlékok, a munkaerő-piaci programok és a vállalatoknak juttatott támogatások racionalizálása mind állatorvosi ló a pazarlást és a rossz „találati pontosságot” illetően, ezért ők itt is reformálnának. A vége Orienséknél 2009-re 700, 2010-re már 1050 milliárd megtakarítás.
Miért álljunk meg?
Köztudomású, hogy sok az állami alkalmazottunk. Ez akkor is igaz, ha könnyűszerrel találunk ápoló-hiányos korházakat, tanár-hiányos iskolákat, egyebet (és találunk felesleges iskolát, kórházat is bőven, amit egy-az-egyben be kellene zárni). Ettől még van sok bürokratánk, akiknek számát azért is érdemes lenne csökkenteni, mert az Unióban a görögök mellett mi költjük bürokráciára a legtöbbet, a GDP 5,5-6%-át. Ez két-háromszor annyi, mint amennyit a jobban működők költenek. Kevesebb bürokratával meg talán a bürokrácia is csökken. Az ezzel járó költségcsökkenés persze nem feltétlenül az államnál jelentkezik, de a cégeknél, sőt, az egyes állampolgároknál is. Ha megfeleznénk a bürokratikus kiadásainkat, akkor cirka 700 milliárddal több maradna a gazdaságban, azaz máris van egy ekkora gazdaságélénkítő csomagunk. Járulékos haszonként persze nőne a versenyképesség, sőt, talán a vállalkozó kedv is.
Az állam persze nem csak „élőerőt” fogyaszt túl, hanem pénzt, eszközöket is. Egy működő korrupció-ellenes program sokat dobna a közös kiadásainkon. Egyes becslések szerint a köz tárgyi kiadásainak 10%-a korrupcióra, vagy szükségtelen eszközökre megy el („a” völgyhíd mindkettőre egyszerre jó példa). Százmilliárdok. És ott vannak még a speciális tételek, mint a felesleges és drága négyes metró, a reménytelen MÁV, pazarló beruházások. Ezek még tételenként is sok(tíz?száz?)milliárdot nyomnak a latban, együttesen pedig túl sokat.
Oriensék 1050 milliárdjához vélhetően „könnyen” lehetne még 500, vagy akár 1000 milliárdot is találni. Mire lenne ez elég? Legközelebb elmondom.
1. rész: Hogy tartsuk a jó irányt...
<3.rész: Merre az arra?>
